Az Apple és a Google Covid-19 kontakt kutató appja
Ahogy erősödik a Covid járvány második hulláma, lépten-nyomon észrevehetjük azt a rengeteg kihívást, amit az új szituáció előidézett. Korábban például megírtuk, hogy a járvány miatt lehet, hogy semmi sem lesz a British Airways és a Marriott ellen kiszabott rekordbírságból. A különböző technológiai cégek is próbálnak reagálni a helyzetre, és olyan szoftvereket kidolgozni, melyek segítik a vírus elleni védekezést, illetve a kontakt kutatást.
A járványhelyzetre reagálva számos olyan mobilalkalmazás érhető el, melyek célja a fertőzött személyek kontaktjainak lekövetése, az Apple azonban most egy új megoldással állt elő. Az „Exposure Notifications Express” (ENE) névre keresztelt módszer segítségével a felhasználóknak a jövőben nem lesz szükséges letölteni az úgymond “külsős” kontaktkövető appok egyikét sem, elég lesz csupán ezt a hivatalos Apple API-t használni.
Az ENE lényege, hogy a telefon 14 napig tárolja a közelében Bluetooth-szal észlelt többi telefon adatait és értesítést küld a felhasználóknak, ha a kontaktok közül valaki pozitív tesztet produkál. Az értesítés tartalmáról minden esetben a helyi egészségügyi szervezet dönt, lehet például felszólítás egy teszt elvégzésére, vagy egy másik kontaktkövető alkalmazás letöltésére. A módszer nagy előnye, hogy a hatóságoknak így nem feltétlenül szükséges a saját alkalmazásuk kifejlesztése, hiszen az ENE segítségével eljuttathatják hozzájuk a legfontosabb információkat. Azok a felhasználók, akik megfertőződnek, szintén képesek rá, hogy ilyen esetekben figyelmeztetéseket küldjenek korábbi kontaktjaiknak.
A szolgáltatás az iOS 13.7 verziójával együtt érkezett az Apple felhasználóknak, bekapcsolásához a telefon beállításaiban kell hozzájárulást adni. Az ENE működéséhez elengedhetetlen a helyi egészségügyi hatóságok együttműködése, mivel nekik kell meghatározniuk, hogy milyen esetekben generáljon a rendszer figyelmeztetéseket (pl. mennyi időt kell két embernek együtt tölteni). Amíg ennek ügyében nem döntenek a hatóságok, addig az app vagy csak linket küld a hivatalos követőapp letöltéséhez, vagy tájékoztatja a felhasználókat, hogy tartózkodási helyükön nem érhető el a szolgáltatás.
A cikk írásakor eddig több, mint 20 ország csatlakozott a programhoz, köztük Írország, Németország, Svájc, Japán, Szaúd-Arábia és Gibraltár. Az angol egészségügyi hatóság jelenleg egy olyan appot tesztel, ami a techcégek fejlesztésén alapszik, emellett Skócia is rövidesen kiadja a saját alkalmazását, mely az észak-írek appján alapul. Az Egyesült Államokban még csak 6 állam vezette be az ENE használatát, de a fejlesztők szerint ez a szám a jövőben nőni fog, mivel az ENE használatával megspórolhatják a saját app fejlesztéséhez szükséges időt és forrásokat.
Szót ejtve az adatvédelmi aggályokról, az app jelenlegi működése szerint a hatóságok nem láthatják, hogy mennyi felhasználó és pontosan ki kapott értesítést. Hasonlóképp, a felhasználók sem szereznek róla tudomást, hogy melyik kontaktjuk pozitív tesztje miatt kapnak értesítést. A funkció működése ezen felül bármikor kikapcsolható a telefon beállításai segítségével.
Az Android változat
A Google is követi az Apple példáját és elindítja a szolgáltatást ugyanazzal a névvel és céllal. Azonban ők automatikusan készítenek minden hatóság számára egy alapszintű kontaktkövető appot az általuk meghatározott feltételek szerint. A hatóságoknak természetesen a jövőben meglesz a lehetősége, hogy kifejlesszék a saját alkalmazásukat.
Az ENE bevezetése új lehetőséget teremthet a járvánnyal kapcsolatos kontaktkövetésben. Olyan felhasználók is hozzáférnek majd a szolgáltatáshoz, akik egyébként általában nem használnak alkalmazásokat. Egy másik nagy előny lehet, hogy elméletben semmi nem zárja ki, hogy a technológia határokon át is működjön. Kíváncsian várjuk, milyen apróbetűs részek fognak kiderülni, ha valaki részletesen megvizsgálja az adatkezelést.