skip to Main Content

Kiborítja az írek lassúsága a többi adatvédelmi hatóságot

Az Ír Adatvédelmi Hatóság (DPC) különleges helyzetben van a többi hatósághoz képest. A GDPR „egyablakos” döntéshozási mechanizmusa értelmében számos olyan óriás tech-cég, mint például a Google, a Facebook vagy a Tiktok, ebben az országban hoztak létre központot, hogy így minden, az EU-ban felmerülő adatvédelmi kérdésben egy helyen lehessen eljárni és dönteni. Ez egyben azt is jelenteti, hogy ezekben az ügyekben az ír hatóság dolga (lenne) eljárni.

A DPC-t a múltban több támadás érte a többi hatóságtól, melyek véleménye szerint lassan dolgoznak és túlzottan elnézőek a jogsértőkkel szemben. A mostani konkrét helyzet kiváltója a WhatsApp adatvédelmi tájékoztatójának és adatkezelésének változása robbantotta ki. A frissítést a túlzott és heves ellenállás miatt egyszer már elhalasztotta a cég tulajdonosa, a Facebook, azonban rövidesen eljön a bevezetés eltolt időpontja is; egészen pontosan május közepén.

A frissítés kifogásolt része, hogy a WhatsApp a jövőben a korábbinál nagyobb mennyiségű adatot osztana meg anyavállalatával. Ennek bejelentésekor az ír hatóság nem fejezett ki különösebb aggodalmat, elfogadta a cég ígéretét, hogy a változás nem fogja érinteni az európai felhasználókat.

Tekintettel a közeli határidőre és a DPC látszólagos tétlenségére, a Hamburgi Adatvédelmi Hatóság (BfDI) megunta a várakozást és saját kezébe vette az ügyet: a 66. cikk szerinti ideiglenes intézkedésben kívánja megtiltani a WhatsApp és Facebook közötti adatcserét, legalábbis az illetékességi területén. Bár Németországban minden tartománynak külön adatvédelmi hatósága van, amely saját maga hozhat döntést, várható, hogy a BfDI döntését a többi tartomány is átvenné.

Mindehhez a BfDI a GDPR egyik ritkán használat eszközét venné igénybe, az úgynevezett „sürgősségi eljárást”. Az Adatévdlemi Rendelet 66. cikkében kifejtett eljárás lehetőséget adhat a Hatóságnak az ügy megoldására és megakadályozhatja, hogy a WhatsApp és Facebook német felhasználók személyes adatait cserélgesse, ebből további hirdetési bevételeket várva.

A sürgősségi eljárás keretében a Hatóság képes lenne egy ideiglenes intézkedést hozni, mely megakadályozná, hogy a két techcég adatokat oszthasson meg egymással. Ez a korlátozás maximum három hónapra lehetne fenntartható. Ha a Hatóság ezek után úgy véli, hogy további végleges intézkedések sürgős elfogadására van szükség, ezt megindokolva kérheti az EDPB-t, hogy sürgősségi eljárás keretében bocsásson ki véleményt vagy fogadjon el kötelező erejű döntést.

A BfDI vezetője nem udvariaskodott, amikor az ügyről nyilatkozott. Kifejezte aggodalmát a mintegy 60 millió német WhatsApp felhasználó személyes adataival kapcsolatban, kijelentve, hogy nem lát rá reális esélyt, hogy a DPC időben, megfelelően megvédje állampolgárait.

A Facebook félreértésnek nevezi a BfDI aggodalmait és kitart amellett, hogy az elkövetkező változások célja nem a hirdetési bevételek további növelése. A Hatóság azonban megvizsgálta a frissítés utáni adatvédelmi tájékoztatót, melyben elmondásuk szerint több oldal a cég azon jogainak van szentelve, melyek alapján a felhasználók személyes adatait más partnercégekkel megoszthatja.

Nem ez az első alkalom, hogy a BfDI a 66. cikk szerinti sürgősségi eljáráshoz nyúl az írek miatt. 2019-ben már egyszer alkalmazni kényszerült, amikor a Google valós személyeket “használt”, hogy fejlesszék a Google Assistant működését azzal, hogy belehallgattak az eszközöknek adott hangparancsokba. Akkor maga a hatósági fenyegetés is elégnek bizonyult, mivel a Google a gyakorlatot azonnal megszüntette, legalábbis Európában.

A DPC egyelőre nem reagált a hamburgi Hatóság lépésére. 2018 óta a DPC mindössze egy jelentős ügyben szabott ki bírságot, a Twitterrel szemben, azonban a bírság összege abban az esetben is nevetségesen alacsony volt, sok más ügyet pedig csak görget maga előtt. Számos európai hatóság és a noyb is szóvá tette, hogy az ír hatóság képtelen időben és megfelelő döntéseket hozni az európai polgárok jogainak védelmében, különösen, ha a döntést big-tech cégek ügyeiben kellene meghoznia.

Back To Top