100 milliós bírság kéretlen marketing hívások miatt
A Brit Adatvédelmi Hatóság (ICO) 2020. október 29-én jelentette be, hogy 250.000 font (99,7 millió Ft) bírságot szabott ki a Reliance Advisory Limited (RAL) nevű céggel szemben kéretlen marketing tartalmú hívások kezdeményezése miatt.
A Hatósághoz mintegy 85 bejelentés érkezett, melyben a bejelentők agresszív marketingre és folyamatos hívásokra panaszkodtak, holott ehhez sosem nem adták hozzájárulásukat. Az ICO ezt követően vizsgálatot indított az ügyben, melynek folyamán feltárta, hogy a kérdéses időszakban 2019 januárja és júniusa között a cég nevében összesen 15,1 millió hívást indítottak, melyből 1,1 millió célba is ért.
Andy Curry, az vizsgálat vezetője megjegyezte, hogy a zaklató marketing tartalmú telefonhívások száma az utóbbi időben sem csökkent számottevően, ezért a Hatóság folyamatosan figyelemmel kíséri a hasonló ügyeket, és lecsap, ha szükséges. Kiemeli, hogy a jogszabályok pontosan azért léteznek, hogy védjék a lakosságot, és annak hiányos ismerete nem lehet kifogás a be nem tartására.
Ezutóbbit azért említhette, mert a RAL a legtöbb esetben a híváshoz való hozzájárulást nem tudta a Hatóságnak igazolni. A legutolsó 30 napban megvásárolt személyes adatokról tudott ugyan bizonylatot bemutatni, azonban az ICO úgy találta, hogy az azokkal kapcsolatos hozzájárulások nem feleltek meg a vonatkozó jogszabályoknak. A RAL a vizsgálat során előadta a Hatóságnak, hogy nem volt tudatában hozzájárulások megszerzésével kapcsolatos kötelességeinek.
Az ICO súlyosbító körülményként értékelte, hogy a hívások nyereségszerzési céllal történtek, illetve az ügyben érintettek magas számát. Kiemelte, hogy az Egyesült Királyságban a direkt marketing hívásokkal kapcsolatos előírásokat a 2003-as PECR tartalmazza, ezzel kapcsolatosan pedig tájékoztatás található a Hatóság weboldalán is, ezen felül pedig az iparágban széles körben ismert törvényről van szó, ezért „erősen megkérdőjelezhető”, hogy a cég felelős vezetői ne tudtak volna kötelességeikről.
Az ICO végül 250.000 font megfizetésére kötelezte a RAL-t, melyet 200.000 fontra mérsékel, amennyiben a teljes összeg befizetésre kerül 2020. november 26-a előtt. A Hatóságnak nem ez volt az első ilyen ügye, korábban már ennek az összegnek a dupláját is kiszabta bírságként.
Bíróság elé viszik az ICO-t
Mindeközben a Nyílt Jogok Csoportja (Open Rights Group, ORG) 2020. november 5-én jelentette be, hogy bíróság elé viszi az ICO-t, mivel az nem hajlandó jogtalan adatkezelési tevékenységeket megakadályozni számos bejelentése ellenére sem. Külön lendületet adhat a témának az is, hogy nemrégiben az IAB széles körben használt cookie kezelőjéről is kiderült, hogy mellesleg adatokat gyűjt a weboldalakon végzett tevékenységekről.
A konkrét kritika az adtech cégekkel kapcsolatosan érte a Hatóságot; ezzel kapcsolatosan az ORG már 2018 szeptemberében tett az ICO-hoz bejelentést. Kísérteties a hasonlóság jelen ügy és az ír ICCL ottani hatósággal kapcsolatos kritikája között.
Az ICO 2019 júniusában fejezte be vizsgálatát az adtech szektorral kapcsolatosan, és akkor meg is állapította, hogy a gyakorlat számos helyen a GDPR rendelkezéseibe ütközik és rendszerszintű problémákat tartalmaz; mint például a felhasználók böngészési előzményeinek gyűjtését és megosztását, amihez aztán bárki hozzáférhet.
A vizsgálat eredményének ellenére az ICO 2020 szeptemberében lezárta a nyomozást anélkül, hogy bármilyen érdemi lépést tett volna az ügyben. Jim Killock, az ügy egyik panaszosa nyilatkozatában kifejtette, hogy az adtech cégek gúnyt űz a GDPR-ból és ahelyett, hogy az ICO erre reagálna, lezárja az ügyet. Eltökélt abban a céljában, hogy a törvényt betartassa, akkor is, ha erre az adatvédelmi hatóság képtelen.
Az ügy másik résztvevője, Dr. Michael Veale szintén hangot adott az ICO-val kapcsolatos elégedetlenségének, és azzal vádolta meg a Hatóságot, hogy csak az egyszerű ügyekben hajlandó eljárni. A mostani per reményei szerint elég lesz ahhoz, hogy a bíróság ne hagyja az egyik legsúlyosabb adatvédelmi kihágást az ICO-nak a szőnyeg alá söpörni. „Az adtech szektor adatkezelése egy komplex kérdés, de az ügyben az ICO-nak lenne kötelessége eljárni.” – mondta.