Max Schrems újra perbe fogta a Facebookot
Az előző cikkünkben említett Max Schrems által vezetett Noyb egy bécsi bíróság előtt (LGfZRS) korábban perbe fogta a Facebookot, melyben nemrég tartották a meghallgatásokat. A Facebook által tanúként megidézett adatvédelmi vezető elmondta, hogy nem értik a problémát, ugyanis a Facebook adatkezelési gyakorlatát szerintük könnyű átlátni és megérteni.
A fenti állítással kissé ellentétesen hatott az, hogy a 9 és fél órás meghallgatás során minden érdemi kérdésre azt válaszolta a cég által beidézett Cecilia Alvarez, hogy „nem tudja”. A személyes adatok törlésével kapcsolatos kérdések továbbra is nyitottak maradtak, ugyanis azokra sem tudott konkrét választ adni a tanú. Felmerült, hogy sokszor úgy tűnik a felhasználónak, hogy törlés esetén az adatok valójában nem törlődnek a Facebook adatbázisaiból, azokat csak elrejti a Facebook annak ellenére, hogy a GDPR 17. cikke szerint törölnie kellene, azonban erre sem kapott konkrét választ a bíróság.
A tanú így is elismerte például, hogy a megváltoztatott jelszavakat a Facebook további 8 évig megőrzi.
A cég ügyvédei nem fogták vissza magukat, az alábbi állítások is elhangzottak tőlük a védekezés során:
– A felhasználók az adatvédelmi jogsértésekért nem jogosultak kompenzációra, mivel a szándékosan használták a Facebookot, így maguknak okozták a sérelmet.
– A Facebook cookiekra nem terjed ki a GDPR.
– Gazdaságilag lehetetlen lenne a Facebook számára, hogy megfeleljen a GDPR-nak.
A meghallgatásokat lezárták február 13-án, további tanúk meghallgatására nem kerülhet sor. A döntés az elkövetkező hónapokban várható írásban.