skip to Main Content

Újfajta nyomkövetéssel próbálkoznak a kínai techcégek (CAID)

 

A TikTok tulajdonosa, a Bytedance és több más kínai techcég egy újfajta módszert tesztelnek az internetezők nyomkövetésére és ezáltal a hirdetések minél pontosabb célzására. Az új, CAID névre hallgató fejlesztés tesztelése azután kezdődött meg, hogy az Apple bejelentette az iOS operációs rendszerének 14.5 verzióját.

Az új almás frissítés számos javítást hozott, de leginkább azért érdekes, mert ezután a felhasználók direkt módon irányíthatják, hogy mely alkalmazások követhetik nyomon tevékenységeiket és használhatják fel ebből keletkező adataikat. A TikTok nemrég fizetett egy jelentős összeget azért, hogy az ezzel kapcsolatos adatvédelmi pereit elkerülje.

Az Apple termékein minden felhasználó rendelkezik egy egyedi hirdetési azonosítóval (IDFA). Ehhez az azonosítóhoz eddig a különböző appok hozzáférhettek (opt out rendszerben működött, tehát alapértelmezetten megosztásra került az appokkal, és ezt tudta kikapcsolni az érintett), így egyértelműen azonosítani tudták a felhasználót, ezáltal a lehető legpontosabb reklámokat eljuttatva hozzá. A frissítést követően azonban a felhasználók egyesével kiválaszthatják, hogy mely appokkal kívánják megosztani az IDFA azonosítójukat.

A CAID tulajdonképpen egy ugyanilyen azonosítóként működne, azonban a Kínai Hirdetési Szövetség (CAA) és a kínai kormány által is támogatott új technológiára elviekben nem vonatkozna az Apple új frissítése, tehát függetlenül attól, hogy az IDFA megosztásra kerül-e az új technológiához csatlakozó cégekkel, ők gyűjteni fogják az adatokat a CAID-on keresztül (is). Ezzel a CAID-hoz csatlakozó cégek gyakorlatilag egy párhuzamos felhasználó-követési rendszert hoznának létre, és eközben nem titkoltam arra játszanak, hogy túl sokan vannak ahhoz, hogy az Apple nyílt háborút vállaljon az összes céggel szemben.

A Financial Times értesülései szerint a Bytedance már küldött is a kínai fejlesztőknek egy 11 oldalas útmutatót, melyben részletesen leírják a CAID használatát olyan esetekre, amikor az IDFA „nem érhető el”. A CAID jelenleg tesztüzemben működik, egyes források megerősítették, hogy az Apple tud az új eszközről, egyelőre azonban nem lépett ellene.

Az Apple egy interjúban azt állította, hogy nem fognak kivételt tenni egy fejlesztővel sem, illetve megjegyezték, hogy felhasználóik adatainak biztonsága az új frissítés egyik legfőbb célja. A cég mindenképp képes lenne arra, hogy szűrje azokat az alkalmazásokat, melyek ezt ki akarják játszani, azonban nem életszerű, hogy a cég minden kínai appot töröl online boltjaiból.

A CAID bizonyos jogi értelmezés szerint nem is pontosan ugyanaz, mint az IDFA, ugyanis nem kezel minden szükséges adatot egyes felhasználók „egyedi” azonosításához. Ennek pontos megítélése azonban várhatóan hosszas jogi vitákkal jár majd. Sokan azt is megkérdőjelezik, hogy elégséges-e az Apple fellépése. Véleményük szerint ezen cégek gyakorlatát csak jogalkotók lennének képesek hatékonyan keretek közé szorítani.

A hírek szerint a CAID széleskörű bevezetésére akár már holnap megtörténhet. Az eszközt egy francia céghez is eljuttatták tesztelésre, megkérve őket, hogy készítsenek marketing kampányokat a CAID használatával kapcsolatban.

Back To Top